A gyógyulás érzése

Éppen húsvéthétfőn beszélgettünk barátnőmmel egészségről, betegségről, gyógyulásról.
Ő jelenleg gyógyul, így a megélésből táplálkozó gondolatai olyan mélyen átérezhetők voltak számomra, hogy fontosnak tartottam megosztani veletek.

– Tudod, Kriszti – mondta – újra emlékszem, milyen érzés meggyógyulni.
Éveken keresztül ezt nem éreztem, de nemrég eszembe jutott. Talán most tudtam megnyugodni. Tudom, hogy az elmúlt tíz-tizenöt évben, de lehet, még annál is több ideje, állandó stresszben éltem. Nem éreztem magam biztonságban, inkább mintha örök készenlétben kellett volna élnem. A kisgyerekek, a munka, a háztartás, aztán a feszültségek a családban és a környezetemben – állandó készenlétben tartott. Ez felőrli az embert. Nem tudtam lazítani, sem megállni, sem örömöt, békét találni. Mint amikor mindig úton van valaki – mesélte. – Most azonban valami történt: egyszer csak felidéződött bennem egy régi pillanat, egy régi gyógyulás. Emlékszem, heteken át felső légúti hurutom volt, ami sehogy sem akart elmúlni. Hiába gyógyszerek, gyógyteák, nem lett jobb, sőt, inkább makacsabb. Akkoriban főiskolás voltam, és rengeteget kellett utaznom, tanulnom. Elérkezett egy nap, amikor megálltam egy pillanatra és azt mondtam, na jó, ez így nem mehet tovább, régóta szenvedek, és abban a pillanatban szeretettel néztem önmagamra. Azt mondtam a testemnek: te most törődést igényelsz, mert nem vagy jól, mit tehetek érted? Megálltam, bekuckóztam, főztem egy hársfateát és azzal foglalkoztam, ami akkor jólesett, olvastam a lelkem megnyugtató, simogató dolgokról. A jövőbe néztem, amiben láttam magam jól. Aznap meggyógyult a több hete tartó betegség.
Emlékezni kezdtem erre az érzésre. A megértő, szeretetteljes odafordulásra magam felé, a megengedett szabadságra, amivel felruháztam magam, és arra a kifejezetten érezhető erőre, ami a gyógyulást hozta.
A gyógyulás erejére. Hiszem, hogy ez az erő van, ezt „kapjuk”, csak meg kell érte állni. Le kell nyugodni. El kell csendesedni. Fizikailag, mentálisan és érzelmileg is. Ha pár kulcsszóval kellene összefoglalnom, milyen alapból nyílt ki bennem akkor ez az erő, azt mondanám: biztonságérzet, szeretettség érzése, derűs jövőkép, remény, és hit abban, hogy minden rendben van. Ez nyugalmat ad és ebben a nyugalomban feltörhet az az elsöprő erő, ami a gyógyulás. Mert meggyógyulni nem csak a testnek kell, ha valaki beteg, legyen bármi baja.
Az ember gyógyul, a maga teljességében. Én most újra emlékszem erre az erőre.
Kell a testnek étel, víz és levegő, de kell a szív békéje és derűje is, hogy ép maradjon az ember. Most, hogy ez az érzés felidéződött bennem, már nem félelem vagy elvárás mozgat, mikor ezt vagy azt teszek a test egészségéért. A szív az alapja az egészségnek.

„Minden féltett dolognál jobban őrizd meg szívedet, mert abból indul ki minden élet.”
(Példabeszédek 4:23)

Ennyi a teendő – tette hozzá mosolyogva…

Vigyétek magatokkal ezeket a gondolatokat a saját életetekbe, ki-ki oda, ahova kell.

Szeretettel: Kriszti